Friss hírek az agrárgazdaságból
A sok napsütést gomolyfelhők zavarják, amelyből elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A kezdetben élénk északnyugati, nyugati szél délutánra mérséklődik, gyengül, de zivatarban átmeneti szélerősödés előfordulhat. A csúcshőmérséklet 21 és 26 fok között várható. agrotrend.hu / HungaroMet A Változékony idő várható napsütés, zápor, zivatar is lehet bejegyzés először Agrotrend-én jelent meg.
Fontos részéhez értünk az aratásnak, hiszen az őszi árpát ha nem is teljesen, de 90 százalékban betakarították az ország területén. Bár pontos számok még nem ismertek, de 5,6 tonna körüli országos átlaggal számolnak a szakemberek, ami azt jelenti, hogy a 280 ezer hektáron 1,7 millió tonna árpát takarítottunk be, ami kimondottan jónak mondható. Ez 200 A A mostani csapadék már csak az életképes kukoricát tudta megmenteni bejegyzés először Agrotrend-én jelent meg.
Lényegesen jobb eredménnyel zárják az idei évet a repcetermesztők – legalább is erre lehet következtetni az adatokból. Persze gyorsan tegyük hozzá, hogy elsősorban nem a külső körülmények miatt alakultak úgy a dolgok, hogy ezt így ki lehet jelenteni. A Talentis Agro Zrt. ültetvényein 1200 hektáron termesztenek repcét, amelynek a betakarítása a napokban fejeződött be és az átlagok jónak mondhatók. A hektáronkénti 3,8 tonna mennyiség ekkora A Hosszú ideje nem volt már ilyen jó repcetermés, de nem biztos hogy visszapártolnak a gazdák bejegyzés először Agrotrend-én jelent meg.