Tulipános kertek országszerte
TulipGarden
Egyedülálló kezdeményezéssel idén már 15 helyszínen csodálhatják meg a tulipánkedvelők az összesen több millió virágot. Ezeken az oldalakon tájékozódhat kertjeinkről, ahol idén tulipánok nyílnak majd, és megismerheti azokat az embereket, vállalkozásokat, akik partnereink ebben az egyre nagyszabásúbb rendszerben.
A kezdetek
Egy álom Szőlősgyörökön
2020-ban kezdődött az álom megvalósítása Szőlősgyörökön, a Balatontól mindössze 5 km-re délre. A sikertörténet mintegy 30.000 tulipánhagymával indult útjára, azzal a vággyal, hogy a tavasz valóban szemet gyönyörködtető legyen.
Az ötlet
Miért éppen tulipán?
Az alapötlet Kalafatics Kata és a TulipGarden megálmodóinak fejéből pattant ki: legyen sok szép tavaszi virág az iroda udvarán. Ha már virág, akkor tulipán – közös nagy kedvenc, amely hamar szerelemmé vált.
A fejlődés
Fajták, évről évre
Az első évben még „csak” 20-féle tulipán virágzott, a negyedik évre azonban már 60 különböző fajtával és hibriddel készülünk a tavaszra.
Országos hálózat
TulipGarden – országszerte
Franchise együttműködés keretében idén már 15 TulipGarden kápráztatja el a látogatókat. Sőt, már a Felvidéken is van TulipGarden. A kertekben az árak, a szolgáltatások és a hangulat is egységes – a minőség mindenhol garantált.
Több mint tulipán
Virágos élmények
A tulipán mellett jácint, nárcisz, hóvirág és később bazsarózsa is virágzik. A cél, hogy a tulipános csoda mindenkihez közel kerüljön.
Látogatói élmény
Szedd magad boldogság
A látogatók saját maguk állíthatják össze csokraikat: metszőollót bérelhetnek vagy vásárolhatnak, kosárkába szedhetnek, fotózhatnak, finomságokat kóstolhatnak – és rengeteg élménnyel térhetnek haza.
Közösség és szemlélet
Amiben hiszünk
Érdeklődsz a természet, a vidéki turizmus és a hazai élelmiszerek iránt? Itt a helyed!
A TulipGarden nemcsak virágos kerteket, hanem egy szemléletet képvisel: közelebb hozni a természetet, a vidéki értékeket és az élményalapú kikapcsolódást minden korosztály számára.
Gyerekeknek
Tulip és Gerda kalandjai
A legkisebbekre is gondoltunk: mesekönyv készül Tulip és Gerda történeteivel, hogy a varázslat a gyerekek szívébe is beköltözzön.
Miért válassz minket?
Kiváló minőségű virághagymák minden kerthez. Élvezd a tavasz szépségét a TulipGardennél.
Minőségi hagymák
Csak a legjobb minőségű virághagymákat forgalmazzuk. Ezek garantálják a virágok pompás megjelenését.
Széles választék
Nálunk különféle virágzó növények közül választhatsz, mint például tulipán, nárcisz, jácint, és írisz.
Franchise lehetőség
Csatlakozz országos Franchise hálózatunkhoz, és valósítsd meg saját kertészeti csodádat!
Kezd el saját kerted!
Lépj kapcsolatba velünk, hogy együtt tervezhessük meg az álomkertedet a legszebb virágokkal!
